Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Szeretett hazámban ma olyan boszorkányüldözés folyik, amit Amerika Joseph McCarthy óta nem látott.
„A revizionista történelem az egyik legnehezebb műfaj. Nemcsak azért, mert a társadalom által évtizedek vagy évszázadok óta elfogadott történelmet kell megcáfolni, hanem azért is, mert távol van az eseményektől, amelyeket új megvilágításba kíván helyezni. Bennem mindig gyanút keltett, amikor a hatalmon lévők újra akarták írni az elmúlt évszázadok, évezredek eseményeinek krónikáját. Az évtizedek során több olyan esettel találkoztam, amikor a győztesek új megvilágításba helyezték vagy csak egyszerűen átírták a múlt történéseit. De csak most találkoztam egy olyan szituációval, amikor a lúzerek próbálják átírni a történelmet. Ez teszi a mai történéseket igazán érdekessé.
Ha van egy olyan tulajdonsága az Amerikai Egyesült Államoknak, amely kiemelkedő és sok társadalom fölé helyezi, az a fantasztikus szólás- és sajtószabadság. Azt mondtam, hogy van?
Volt.
A PC, vagyis a politikailag korrekt beszéd már évek óta téma az Egyesült Államokban. A PC lényege, hogy a társadalom egy része tiltani szeretne minden olyan kifejezést, ami valamelyik kisebbségnek vagy társadalmi csoportnak nem tetszik, mert az számára sértőnek, kirekesztőnek vagy valamilyen tekintetben elítélhetőnek tűnik. Ez a totalitárius gondolkodás vezetett oda, hogy szeretett hazámban ma olyan boszorkányüldözés folyik, amit Amerika Joseph McCarthy óta nem látott. Talán emlékszik az olvasó, hogy McCarthy az 1940-es évek végén, az 50-es évek elején boszorkányüldözést folytatott olyan baloldali vagy baloldalinak hitt emberek ellen, akiket kommunistának, a Szovjetunió ügynökeinek titulált. Ennek a szörnyűségnek lett az eredménye az úgynevezett Hollywood blacklist. Művészeket és másokat fosztott meg évekre a szereplés, a kenyérkeresés lehetőségétől. Most más előjellel, hasonló jelenségeket tapasztalhatunk Abraham Lincoln hazájában.”